Ideje, hogy ne legyünk egymás farkasai az utakon (se)
Kaptam egy leheletnyi hideget „minek foglalkozom ezzel, áruljam csak szépen az alkatrészeket és csókolom” és sok meleget „végre valaki erről is beszél”. Többen azt mondták, hogy a következő sorok hatására változtattak, ezért döntöttem úgy, hogy a nagyközönségnek is elmesélem,
hogyan lettem a tipikus anyázós autósból megértő és nyugodt vezető.
Az egyik hűségriadós napon Budapesten siettem egy találkozóra. A zebránál nekem volt zöld a lámpa, mégis majdnem felkenődtem egy figyelmetlen autós motorháztetejére. Az volt a mázlim, hogy időben visszaléptem, mert elővigyázatosságból akkor is szétnézek, ha nekem van elsőbbségem.
Mutogathattam volna, habzó szájjal szidhattam volna a sofőrt, este pedig lehettem volna az az okostojás, aki a kerékpárúton sétálva kioktatja a biciklist, hogy „ez nem az a sáv, öreg”.
Ezzel csak az a baj, hogy az ördögi körnek sosincs vége: autósként a robogósok, biciklisként a rolleresek és a gyalogosok az ősellenségek.
Gyakorlatilag minden második szembejövő miatt felforrhatna az agyvizem és a nap végére akkora lenne a fejem, mint ide Abu Dhabi.
Ezt úgy kerülöm el, hogy senkire nem mondom és nem is gondolom, hogy rohadjon meg.
Főleg azért, mert ezzel a hozzáállással, szentségeléssel, mutogatással biztosan nem szorítjuk vissza a közúti balesetek számát, amiből 2019-ben 4 834-et jegyeztek be – ez csak egy évben majdnem egy kisvárosnyi embert jelent!
Azzal viszont igen, ha nemcsak magunkra, hanem a többiekre is figyelünk az utakon.
Ítélkezni, kiabálni, verbálisan másokba rúgni könnyű.
De gondoltál már arra, hogy…
- a figyelmetlen sofőr aznap tudta meg, hogy elveszítette a munkáját és ez tölti ki minden gondolatát?
- a bicikliúton baktató anyuka zsinórban a harmadik éjszakát virrasztotta át a gyereke mellett, ezért bárhol el tudna aludni?
- a futár a harmincötödik rendelését viszi ki a hőségben, de már a huszadik óta alig áll a lábán?
Nézd, nem azt kérem, hogy legyünk elnézőek belvárosban felelőtlenül repesztő motorosokkal, simogassuk meg az index nélkül sávok között kacsázó autósokat és veregessük vállon a járdán száguldozó bicikliseket vagy a lökött tyúk módjára közlekedő gyalogosokat.
Csak azt kérem, hogy ne utálj mindenki mást egy közlekedési szekta tagjaként azzal takarózva, hogy „bezzeg mi autósok/gyalogosok/biciklisek/motorosok”.
Szerintem élhetőbb hely lenne egy toleránsabb magyar társadalom (és nem csak az utakon)
Tudom, hogy eszeveszett kihívás, de szeretném, ha az estek döntő többségében te is nyugodtan, másokra odafigyelve közlekednél, mert a partnerek lenni az utakon fennkölt mondás ezt jelenti.
Egyszer eléd vág be valaki, mert későn kapcsol, hogy át kellett volna sorolnia, máskor te köszönöd meg, hogy az utolsó pillanatban beengedtek.
Egyszer te figyelmezteted a zebránál melletted álló gyalogost, hogy pirosra váltott a lámpa, máskor téged rántanak vissza jó szándékkal.
Egyszer te intesz az előtted álló autósnak, hogy zöld a lámpa, máskor neked villantanak vagy dudálnak.
Emberek vagyunk.
Kimerülten figyelmetlenebbek vagyunk. Hőségben nehezebben koncentrálunk. Ismeretlen terepen bizonytalanul haladunk.
Ezekben a helyzetekben nem tud mindenki autó helyett más közlekedési alternatívát választani vagy légkondis helyen maradni. Egy dolgot viszont mindannyian megtehetünk a saját és a többiek biztonságáért: folyamatosan figyeljünk a környezetünkre.
(A nagyapám mesélte, hogy őket úgy tanították vezetni, hogy akkor is tudniuk kell megállni, ha hirtelen kinő előttük egy fa. Tanulságos.)
Tévedsz, ha azt hiszed, mindig Buddha voltam
Sokáig dudáltam arra, aki elém vágott, nem indult el időben a lámpaváltásnál vagy negyvennel araszolt ott, ahol hetvennel is lehet menni. Gyalogosként fennhangon magyaráztam az autósnak, aki az utolsó pillanatban fékezett a zebra előtt és mutogattam a biciklis futár után, aki a járdán próbált egérutat nyerni.
Egyszer egy rokonomat vittem valahova a délelőtti csúcsban. Nem ismertem a terepet, ezért a szokásosnál lassabban mentem és egy kanyart az utolsó pillanatban vettem be.
Persze a mögöttem haladó heves mutogatások közepette melegebb éghajlatra küldött, bennem meg felment a pumpa, mert tapló és türelmetlen volt.
A mellettem ülő rögtön megkérdezte, hogy „te nem ugyanezt szoktad csinálni”?
Megfagyott bennem a vér, mert igaza volt.
Akkor döntöttem el, hogy megváltozom.
Eleinte baromi nehezen fogtam vissza magam, de hétről hétre türelmesebb lettem, míg végül mindegyik szektából kiléptem. Ma már csak egy ember vagyok, aki általában nyugodtan, csendben és másokra is figyelve közlekedik.
Hol gyalog, hol kerékpárral, hol autóval.
Egyébként a közérzetemen is sokat dob, hogy nem húzom fel magam minden második lámpánál és ezzel a hozzáállással valószínűleg te is nyugodtabban fogsz beérni a munkahelyedre vagy haza a családodhoz, akik megérdemlik, hogy a nap végén a higgadt kiadásoddal találkozzanak.
„Te minek koptatod erről a billentyűzetedet?”
Biztos észrevetted, hogy autós kiegészítőket forgalmazó webshop vagyunk és talán felmerült benned, hogy miért foglalkozom ilyen témával, miért nem adok el egyszerűen valamit minden cikkben (mert azt úgy szokták).
Egyszerű: nemcsak cégvezető, hanem ugyanolyan átlagos autós vagyok, mint te.
Viszont előbbi miatt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több emberhez el tudom juttatni a gondolataimat. Még így sem lehetek benne biztos, hogy bármennyivel sikerül csökkenteni az évenkénti 4-5 ezer közlekedési balesetet.
Nem tudom, hogy bárki körültekintőbb lesz-e az utakon azért, mert elgondolkodik a fenti sorokon. Azt sem tudom, hányan jutottak el az írásom végéig.
Azt viszont tudom, hogy ha „csak” egy emberrel kevesebbet veszítünk el figyelmetlenség miatt, akkor már megérte időt szánnom a cikkre és akkor is, ha még két ember változtat és így egy kicsivel jobb lesz a hangulat az utakon.
